Az utazás már itthon elkezdődik. Van, aki nagyon alaposan megtervez előre mindent, mások felületesebben, de senki sem lógatja a lábát az indulás napjáig. Az ember ábrándozik, elképzeli, ahogy a tenger csiklandozza a talpát, ahogy kávét kortyol a piazzán vagy gyönyörködik a naplementében. Kiválogatja, melyik cipőt, zoknit, inget, kalapot vigye magával és melyiket hagyja otthon. Inspirálódunk, előkészülünk és megpróbálunk előre akklimatizálódni – kulturális értelemben. Mit esznek ott, mit isznak? Milyenek az emberek? Mit tudunk a szokásaikról?

Új blog-rovatunkban a felkészülés legszebb, legelemibb módját ajánljuk: a könyvet. No, nem csilli-villi útikönyveket a legszebb látnivalókkal, turista bakancslistákkal, kötelező helyszínekkel. Éppen ellenkezőleg: könyveket a helyiek szemével, a hétköznapokból lopott lusta pillanatokkal, fekete-fehér valósággal, kendőzetlen múlttal, máz, tupír nélkül.

Pugliába tartó gasztro-utasaink figyelmébe rögtön két regényt is ajánlunk.

A materai születésű kortárs írónő, Mariolina Venezia 2006-ban írta meg Mille anni che sto qui című alkotását, ami a magyar boltokba Ezer éve itt vagyok címmel került. Aki szereti a generációkon átívelő családregényeket, biztosan habzsolni fogja oldalról-oldalra. Az 1861-ben induló történet csakhamar kiérdemelte az olasz Száz év magány címet. Különleges korrajz elevenedik meg lelki szemeink előtt, Don Francesco Falcone családja jóvoltából. Garibaldiéktól az olasz fasizmuson át, epizódról epizódra ismerkedünk meg egy igazi Olaszországgal – benne a kisember hétköznapi küzdelmeivel, dél-olasz nyomorral, intrikával, szerelemmel egyaránt – 100 évbe csomagolva.

Másik elbeszélésünk Carlo Levitől az Ahol a madár se jár (Cristo si é fermato a Eboli) vagy más, helyesebb fordításban, a Krisztus megállott Ebolinál. Nehezebb, sötétebb olvasmány a felettébb zűrös harmincas évekből, az olasz fasizmus fénykorából. Az író személyes élményein alapuló regény a kitaszítottság és száműzetés érzésével átitatva kerül elénk, egyszersmind szószólója is a nyomorúságban élő déli országrésznek. A vasút Eboli-ig ment, onnan maradt a szekér vagy a szamárhát. Helyszínünk Basilicata megye és a párszáz fős Gagliano települése. A regény legtöbbet idézett része azonban a materai pokol, az „ország szégyene”. Az olasz csizma egyik leglátogatottabb helyszíne, egykor a szegénység, az elmaradottság és a járványok melegágya volt. Múltjával szembesülni, majd utazásunkkor jelenét megismerni különös, ambivalens élményt tartogat.

Útajánló: Gasztrotúra Pugliában