Egy hely, ahol üldöz a reneszánsz. Zajos, de komponált. Csilingelő beszédük inkább művészet, mint holmi szójárás. Nem kevésbé a konyhájuk: végy három alapanyagot és alkoss maradandót! A varázslat az egyszerűségben rejlik (meg persze az eljárásban). Miért tennél valamibe ezt, azt vagy amazt, amikor az már így is kész van?! Igaz ez a kávéra, pastára, pizzára. Az élethez sem kell más, csak só.
Helyszínünk Olaszország: ez pedig egy amolyan kisokos ahhoz, hogy az ott töltött perceid, óráid és napjaid a lehető legteljesebben, legolaszabbul teljenek. Szokás mondani, hogy Itáliában megáll az idő – az igazság azonban prózaibb. Nem áll meg, megállítják – emberi erővel. A Mediterráneumba kóstolva egy kifejezést mindenképpen sajátítsunk el: siesta. Ez az a bizonyos „emberi deus ex machina”. Mikor is elérkezik az idő, hogy pauzát tartsunk, kikapcsoljunk és lazítsunk. A latin sextából eredeztethető, spanyol gyökerekkel bíró kifejezés a napfelkeltét követő hatodik órára utal. Megáll az idő, legalábbis a munkaidő. Ez a turistát is tanítja, formálja – bezárnak az üzletek, a chiuso táblák az utcafrontra fordulnak. Nincs butik, nincs bazár, pénzszórás meg szuvenír. Tarts velünk, kapcsolj ki, igyál egy kávét! – szól az üzenet. Kora este viszont újra megtelnek a piazzák, élet költözik az ódon falak, terek közé. Vidám zsivaj zúg, visszhangzik a rendezetlen kockakövek fölött.
S ha már a jó öreg feketénél tartunk – egyszerűnek egyszerű, de mint itt szokás, fajtáit azért mégiscsak régiója válogatja. Mindenekelőtt a csizma széles egészén nem dívik a specialty – az olaszok sötétre pörkölnek, nem csicsáznak. Kérj egy caffét, mely rövid lesz és erős. Az espresso, mint olyan, csak általánosítás. A cappuccino nagy kedvenc és minduntalan mosolyt csal az ember arcára a szemközt ülő keskeny, tejhabos bajsza. Még több tejjel pedig, ott a macchiato, másnéven a világhódító latte. De csak óvatosan a hanyag lattéval, mert a végén egy pohárka hideg tejjel és egy mogorva pillantással leszünk gazdagabbak! Még két alapszabály a témában, a kávét étkezés előtt isszuk, tejjel pedig csakis délelőtt, délutánra marad a fekete.
Az egyik legkedvesebb és elmaradhatatlan részlete az olasz városok kulisszájának az ivókutak megléte. Míg nálunk a Mohácsi Öntödében készült „kék nyomósok” csak hírmondói maradtak egy szerethetőbb, emberibb léptékű múltnak, addig az olaszok makacsul ragaszkodnak a köztéri csobogókhoz, csörgedezőkhöz és csepegőkhöz. Ne legyünk restek alátartani a markunkat egy forró campaniai, toszkán vagy pugliai napon!
No, de ha eleget ittunk, együnk is valamit. Bátran legyünk puritánok a választásban – az étlapok a stranieri-nek készülnek, a külföldieknek. Ott lesz minden mindenre pakolva, hogy a hozott igényt kielégítse. Ám ha bízunk az érzékeinkben és alább adunk, rögtön a felső polcra kerülünk. Nem lehet véletlen, hogy az olaszok kedvenc pizzája a Margherita. Klasszikus nápolyi fogás – feltéte olyannyira kifinomult, hogy Umberto király neje, bizonyos Margherita királynő is megnyalta mind a tíz fenséges ujját utána.
Az elsőt a híres pizzaiolo, Raffaele Esposito készítette őfelségének – alkotását az olasz zászló ihlette. Érett piros paradicsommal, harsogóan zöld bazsalikommal és hófehér mozzarellával. Tésztában csakugyan érvényes az egyszerűség hatalma – legyen szó cacio e pepéről, carbonáráról vagy aglio e olioról. És ne felejtsünk el csak úgy kóstolni sem: egy kis rántott cukkini virágot, sorrentói citromot, kenyeret Altamurában, bivalymozzarellát, törésnyi pecorino romano-t. A szánkban fel fog robbanni egy egész Olaszországnyi, feneketlen gasztrokulturális örökség.
Végül: aperitivo. Pohárba töltött folyékony életérzés. Jellemzően vacsora előtt indítja be ízlelőbimbóinkat a szánkba vándorló ínycsiklandó bruschetta falatok előtt. De mára a kiváló olasz vermutoknak szinte bármikor van helye és ideje – pláne egy önfeledt utazás során. A Camparitól a Cinzanón át egészen a manapság divatos Aperol Spritzig számtalan variáció kecsegtet néhány önfeledt perccel a naplementében gyönyörködve.
Bár általában, ha akarnánk se vakarhatnánk le magunkról az idegenség lenyomatát, azért ne legyünk restek elsajátítani pár kifejezést, mellyel közelebb csalhatjuk magunkhoz a kedves eladót Amalfiból, a pincért Bariból vagy a rideg tekintetű tolmezzói csapost. Buon Giorno és Bona Sera! Grazie, per favore és prego. Ciao és arrivederci. Egy ’Quanto costa?’-val pedig meg is spórolhatunk pár euro centet a szuvenírboltban.